Az jutott eszembe az imént hogy bár a pirosat sokkal jobban szeretem mint a zöldet, várni viszont egyáltalán nem szeretek.
Nem logikus. Bosszantó. Nem szeretem ha nem értem mi van. Meg azt sem ha nem tudom hosszú-hosszú gondolkodások után megfejteni, vagy megtalálni a lehető legpesszimistább nézőpontot. Mert akkor amikor majd kiderül hogy mi az igazság (Dzsuang dszi vagy a lepke) akkor majd jól csalódhatok nagyot de pozitívan, és örülhetek, ügyesen kalkuláltam megint. Ez nekem eddig mindig is bejött. De mi van akkor, amikor nem tudok pesszimista lenni, amikor menthetetlenül optimista vagyok, magam sem értem miért, s közben a dolgok mégsem úgy alakulnak ahogy optimista nézeteim szerint kellene hogy alakuljanak. De nem, ennek ellenére sem hiszem azt hogy szánandó vagyok, és különben is mit gondoltam, amit normál esetben hinnék, hanem várom hogy mikor történik meg a 180 fokos fordulat és mikor lesz megmagyarázva az elötte lévő minden...
Meg vagyok lőve.
