Voltam ma vásárolni a New Yorkerben. Megtaláltam álmaim kalapját. Sajnos túl nagy a fejem... A nagyság ára, hogy mikor végre betejesülhetne egy másfél éves álom, akkor ilyen apróság miatt szertefoszlik. Mert természetesen csak Egy méretben kapható az a szépség... Nem baj, nem adom fel. Aki tud valami helyet ahol emberi áron találnék sima fekete, esetleg piros kalapot, ami méretezve van...Hát annak igazán képes lennék hálát rebegni...

Ezen kívül találtam végre cipőt. Szintén NYer-ben. Édesanyám szerint "sikktelen" Szerintem: kurva jó tökéletes... Holnap visszamegyek és megveszem. Ha lesz a méretemben.

Nem mellesleg, végre tavasz van, így semmi akadálya nincs hogy eltegyem a gardrób mélyére a télikabátomat és jóízűen röhögjek a képébe, mondván hogy idén sem győztél le, ó téli depresszióm. Megint győzedelmeskedtem, kéz a kézben a paranoiámmal ami ezen a télen fejlődött ki bennem. Legalább sosem leszek egyedül mert P mindig velem lesz. Mindig szebbnek látom az életet amikor már egy szál pólóban, esetleg blézerrben/farmerkabátban/pulcsiban nekivághatok a világnak. Egészen üdítő érzés. Engem ez tölt fel a legjobban. Madarak? Pöhh.. Kabátnélküliség. Igen, így mulat egy magyar úr hölgy...

Csók a családnak,
Sora

UI: Az imént közölték velem hogy vasárnap tali van. Mondtam hogy ezúttal passzolok. A válasz: oké... Azt hittem, legalább egy kicsit sajnálkozni fog. Komolyan, tehetnétek úgy néha mintha zavarna ha nem vagyok valahol jelen. Csak hogy megnyugodjak hogy fontos tagja vagyok a társadalomnak/közösségnek...
UI2: Olvastam Gács blogját. 15-16 kommentje van. Szomorú hogy nekem meg 0. vagy 1... Vajon jelent valamit?