Kettő megjegyzésem lenne. Egyrészt ha olyan baromira tudod, hogy mit csinálok, akkor csak egy hétre cseréljünk, csináld meg a dolgaimat, intézz el mindent, és utána beszélgetünk. Mert nem mintha hülyének néznélek - mert valóban nem - de megeszem a kalapom ha csak halvány fogalmad is van a munkámról és az életemről: segítek. Nincs. Onnan tudom főleg, hogy nem mondok el neked semmit, tehát honnan is tuhatnád?
A másik meg, hogy ha ennyire zavar, hogy itthon vagyok, ha szerinted nem csinálok semmit, ha semmire nem vagyok képes, csak téged zavarlak amikor aludni próbálsz - hozzáteszem, amikor én jártam hatra dolgozni, hirtele ívesen szartunk bele hogy hagyjuk egymást aludni, meg amikor én értem haza reggel hatra a munkából, akkor lehet ajtót csapkodni, üvöltözni, meg üvöltve hallgatni a tv-t, akkor lehet, mert ha nem rólad van szó, az máris más. Ugyebár - és különben is azt hiszem pont elférne nálam a szárító, a macska, meg a szobabicikli, vagy nemtudom, de ha ennyire zavarlak akkor a faszér nem költözhetek el? Mert én esküszöm nagyon szívesen! De akkor lenne megint hiszti meg kiborulás. Na hát persze, a bátyámmal én se akarnék együtt lakni.
De nem. nem költözhetek el, mert jön a családi balhé. Maradjak és nyeljem a megjegyzéseket, például hogy nem csinálok semmit. Nem, dehogy. Egyébként a fizetésemet a két szép szememért adják.
