Beeing Bóbited

Néha egyébként hihetetlen jó élményekben és pozitív csalódásokban van részem. Kapok rengeteg erőt, hihetetlen energiákat, okokat hogy miért jó amit csinálok, valami perspektívát hogy hovatovább. Elrendezünk mindent, mert nem járja hogy elromoljon. És én ilyenkor olyan hihetetlenül boldog tudok lenni.
Szinte el se hiszem hogy lehet minden ilyen szép.

Ezek a dolgok persze leginkább a Gyiökre meg Színjátszóra érvényesek. Meg úgy általánosságban a barátaimra.

Aztán újrakezdődik az iskola. Vagy megbetegszem és ez lenullázza az energiáimat. Vagy csak annyi hogy egy ilyen gyilkosszar napon, mint a mai a túlélésre játszom.
És máris nem értem miért voltam péntek este és szombaton boldog. Meg hogy mi is szép a világban? Hova az a szivárvány a nevemben? Meg a boldog mosoly azon a képen... Ilyenkor csak kétségbeesettem kocogtatom a fogaimat, pattogtatom a körmeimet és megint nem tudok elaludni. Megint csak forgolódok, leizzadok, kitaródzom, fázom, betakaródzom. Szomjas leszek, iszom, pisilnem kell, pisilek. Megpróbálok számolni, meg nem gondolni meg azt játszani hogy embrió vagyok meg mindent és nem megy. Persze megint kettőkor alszom el és megint mosottszar vagyok egész nap és megint TZ-t írunk és megint elkezdünk gőzerővel haladni. Megint felelünk és megint hiányoztam és megint nem tudom. Megint álomkóros vagyok. Aztán megint jön valami front amitől egész nap 1 órából 50 percet fáj a fejem és megint émelygek meg hányingerem van és megint nem tudok odafigyelni. Reggel megint elalszom és kapkodok. Megint szaladok a parkolóban. Megint pont elérem a 120-ast és megint nem kések el, hanem beesek időre. Megint egész nap olyan vagyok mint egy zombi.
Megint hisztis vagyok.
Aztán hazajövök és megint nem megyek korizni hanem leülök délután négykor tanulni. Aztán hétkor csak azért állok fel hogy teát hozzak be. Megint megkapom hogy sose vagyok kinnt. Megint bunkó vagyok állítólag. Megint mindenkit zavar a családból a zene amit nem is hangosan hallgatok. (és ami nélkül nem tudok tanulni)
Aztán 11-kor megint ébren vagyok és ilyeneket irogatok. Mert minek feküdjek le, ha úgyse alszom el? Rájöttem hogy mindegy mikor fekszem le. Úgyse alszom el kettő elött.

Aztán megint lefekszem majd, aludni próbálok és megint felébredek a macskára és holnap megint rosszkedvű leszek és fáradt. Megint itthonhagyok valamit és megint szétszórt leszek meg türelmetlen. Megint csúszok mindennel délután a megbeszélés miatt és megint nyolcra érek haza Gyerekházból és megint akkor kell tanulnom. Megint megzavarnak MSN-en. Pedig megint nem tudok MSN-en normálisan beszélgetni. Megint ideges leszek és megint elköszönnek. És akkor megint újrakezdem a tanulást hogy majd most. Aztán fájni kezd a fejem és abbahagyom és csütörtökön meg majd nézek hogy miért írok 3-ast franciából...

Kezd elegem lenni ebből a körforgásból.
Kipihent akarok lenni, meg összeszedett.
Azt akarom hogy gyakrabban tudjak olyat hogy tanulok sokat és van is értelme, mint ma.
Azt akarom hogy péntek legyen.
Meg azt is akarom hogy mindenkit láthassak akit rég nem.
Azt is akarom hogy ne fájjon a kezem. Meg a könyököm.

Ezt meg befejezem mert nagyon szánnivaló.

Csók a családnak,
Sora