Amikor tegnap óriási örömmel mentem el korcsolyázni és rettentő boldog voltam hogy van időm csütörtökön is elmenni, még eszembe se jutott hogy az egész szerda délutánt átkorcsolyázom. Ezzel mindössze annyit akarok mondani hogy kibaszott ónos eső...

Az jutott eszembe ezzel kapcsolatban hogy mindebben a csodás útviszonyokban az a jó hogy ha elmennék ma vagy holnap bulizni vagy akárhova este (avagy délután) és valaki meg találna támadni az rendkívül érdekes helyzetet szülne ugyanis fix hogy elszaladni nem tudnék, maximum eltipegni. Szerencsésebb esetben. Ám ha támadóm ravasz és zoknit húzott a cipőjére mert hogy az tapad, akkor minden bizonnyal ő nyer és én mehetek a sunyiba.
Ezt elkerülendő ma itthonhagytam a pénztárcámat.
Jól is nézne ki ez a sztori, ha direkt történt volna és a tényt nem a DM-ben a pénztárnál állva konstatáltam volna.

Persze azok után ahogy indult a reggel, nem is igazán tudom mit vártam.

A pezsgős könyv határideje pedig eltolva jövő szerdára, ami elég jó mert még van hátra száz oldalam. Ugyan elolvashattam volna ma, de annyira fájnak a szemeim hogy ez nem csak lelki, hanem fizikai erőszakot és fájdalmat is jelentett volna.

Csók a családnak,
Sora

UI: Jég velem...
UI2: Ez a blogol.hu mostanában egy kalap szart se ér.
UI3: Igen, igaz. az utóbbi időben rendkívül mocskos lett az ujjam. Azért nem a szám, mert ugyanannyit káromkodom élőbeszédben mint eddig. Csak írásban ugrott nagyot a dolog. No de sebaj.
Nyelvében él a nemzet.