Régen mindig én voltam az, akit meghívtak ide, vagy oda. Találkozzunk itt vagy ott és milyen jó lesz ott lesz mindenki. Mindig is szerettem az ilyet. Én csak odamegyek és élvezem a társaságot. Aztán amikor meg nem volt semmi, akkor az ember bosszankodik hogy hogy unatkozik éppen.
Meg hogy hogy hiányzik ez, vagy az a társaság. Az persze nem jut eszébe ezeken az unatkozós-hiányzós napokon senkinek hogy felhívjon valakit. Mondván hogy biztos család, biztos nem ér rá, neki biztos nem hiányzik. Vagy egyszerűen csak nincs kommunikációs eszköz. Valljuk be, elég gyakran előfordul hogy nincs pénz senkinek a kártyáján.
Aztán mostanság rájöttem hogy ezeket a spontán összefutós dolgokat is meg kell valakinek szervezni. Kitalálni, hivogatni, aztán örülni. Hát ma én vagyok az, aki ezeket megszervezte. Legalábbis részben.
Nem tudom hogy mi van rám ilyen hatással, talán öregszem. (Kac-kac) Vagy a tél, vagy ami a legvalószinűbb: a karácsony.
Mert szeretem én a családomat, csak azt nem amikor ennyire nagy dózisban adagolják. Ez a három nap most elég volt. Asszem most következik az elvonókúra, aminek az lesz a vége hogy 'kislányom sose vagy itthon'. Már alig várom.
Csók a családnak,
Sora
Ma mindenképpen itt maradok...
2008.12.26. 22:19 Eltévedt Kacsa
Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://littlesora.blog.hu/api/trackback/id/tr206309899
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
