Beeing Bóbited

Takarítok - gondoltam és a fagyiból lecsöpögött lét, illetve vizet egy félig használt zsebkendővel eltávolítottam az asztalról. Aztán rájöttem hogy mióta egyre kevesebbet vagyok a szobámban, azóta kezd elharapódzni a kupleráj, mert valahogy sose vagyok itthon annyit hogy ne csak folytassam a dolgok széthagyását hanem egyszer a helyére is kerüljenek. Tiszta szerencse hogy ma félig rendet raktam, vagy ha nem is rendet, hát a cuccok nagy részét belehajigáltam a táskámba mert megint nem leszek egy hétig és mert azok kellenek. Nyilván azért is voltak az asztalon mert mikor vasárnap kipakoltam, otthagytam, hisz úgyis mindjárt indulok.
De a lényeg hogy a megmaradt kupi most nem izgat fel. Holnap ugyanis Balatonszemes amihez nmagyjából annyi kedvvel állok (főleg most hogy ülve írok) mint a legutóbb Velencéhez. Csendben imádkozom hát hogy csak annyira sikerül majd "rosszul" mint a DÖK-tábor és akkor majd elkezdek hívő lenni, mert olyan nincs Isten nélkül hogy egy nyár fantasztikus legyen végig!

Nem tudom említettem -e amúgy hogy bátyámat felvették a főiskolára. Ha nem, hát akkor most már igen. Így jövőre édesanyámmal kettesben maradok meg persze a hülyemacska, aki talán nemsokára repül, mert az nem járja hogy tönkreteszi az egész lakást meg az idegeinket is. Persze én próbáltam beszélni a fejével, de csak néz a nagy zöld szemeivel és látom hogy nem ért semmit. Aztán rájövök hogy persze, hát buta és befejezzük a beszélgetést. Ilyenkor persze úgy tünik, mintha bánná hogy azt hiszem, nem érti és én elhiszem neki hogy bánja és megsajnálom. Ezért kezdem ezeket a beszélgetéseket újra és újra.
Ez persze nem olyan szomorú. Az annál inkább hogy néha ugyanezt látom bizonyos embereken is. Már nem azt hogy zavarja hogy azt hiszem, nem érti, hanem hogy néz rám a nagy szemeivel és nem ért semmit. Az persze különbözik hogy az ember ilyenkor bólogat vagy mosolyog amitől egy kis időre alacsonyabb fokra kerül az evolúciós ranglétrán mint a dúcidegrendszerrel rendelkező ááállatok. Persze lehet hogy csak az én látásommal van a baj, ez is eszembe jutott már és fel is vettem a szemüvegem. Nem változott semmi, ezért levettem hogy kevésbé okosnak tűnjek. Hátha az úgy takarja az igazságot.

Be is fejezem lassan az írást, részint mert semmi értelme, részint mert el kéne kezdenem bárányokat számolni az ágyamban, hátha úgy megy az alvás. Tegnapelött egyébként megpróbáltam de csak kettőig jutottam. Az egyik Samu, a másik meg egy új plüssöm, aki valódi szőrből van és bárány. Többet nem találtam, így inkább más taktikát választottam. Ma persze ez még rosszabb lenne, mert névtelenke Szacharinomnál van, mert majd vigyáz rá az út során. Mármint a bárány Szacharinra.

Csók a családnak,
Sora

UI: A bejegyzés lényegi része hogy megint nem vagyok egy hétig. Már amennyiben ez bárkinek is lényeg. Azért, gondoltam megemlítem, ha már jobb dolgom úgysem akad. Szóval ennyi.