Megint nem írtam. Nem írtam meg hogy jó volt a hétvége, hogy voltam Gödörben, meg persze elötte dolgozni. Hogy bókoltak, hogy kaptam fizetést, hogy megismertük Csabát, aki csak a vizipipából akart szívni, hogy én voltam az egyetlen barátkozós hangulatú, aki bemutatkozott neki. Hogy ütköztetve lett a színjátszó (egy része) meg a Gyiök (egy része) az eredmény pedig pozitív lett. Hogy voltunk Malacka és a tahón, hogy elmentem Gyiök táborba és semmi kedvem nem volt hozzá. Az egészből egy nagy maszlag lett sírással, nevetéssel és sírva nevetéssel. Hogy a 'bara soha vissza nem térő nevetése' visszatért a három nap alatt többször is. Hogy átgondoltam egy csomó dolgot, úgy tényleg és van, amit már szavakba is öntöttem és továbbadtam annak, akire vonatkozik. Talán kezdenek tisztulni a dolgok, egy-egy pillanatra azt gondolom hogy minden kezd tisztulni. Persze mint mindig, rossz volt visszajönni, mert burok, mert barátok és mert jó velük együtt. Akkor is ha elfogy a százas zsepi.
Fura dolog ülni és megkapni hogy milyen ember vagy te, mit látnak a mások belőled. Megdöbbentő, mert rosszabbra számítok és szinte csak jót és pozitívat kapok.

Ez a bejegyzés meg egy nagy katyvasz lett.

Megyek inkább filozofálok tovább, hátha végleg kitisztul felettem az ég és életem minden területén megmondhatom majd a frankót, mert az igazán üdítő lenne. Vagy mi.

Csók a családnak,
Sora

UI: Fáj a fejem