Szombat este. Miközben társasoztunk, tettem egy igen könnyelmű kijelentést. Bevallom, már szégyellem magam miatta. Főleg mivel rögtön 3 nappal utána meg kell cáfolnom. Egyszerűen rádöbbentem ma az iskolában arra hogy lehetséges. El lehet jutni egy emberrel szemben a gyűlölet olyan magas fokára hogy legszivesebben bántanád. Úgy ténylegesen. Egyszerűen szeretnél neki fizikai fájdalmat okozni. De úgy tényleg.
Sok embert nem kedvelek. Sokan idegesítenek. Sok embert utálok. De hogy egy emberi lényt minden mozzanata, a megszólalásai, a lélegzetvételei, a puszta létezése miatt ennyire gyűlöljek...
Nos, erre eddig még nem volt példa.
Mellékes hír emellé hogy megkaptuk az éves lecseszést, amiért ismét a mi osztályunknak lett a lelgrosszabb az osztályátlaga az egész iskolában. (nevezetesen ez a katasztrofális osztályátlag 4,12) Valószílüleg a 2,5-ös Matematika és 3.5-ös Történelem átlagok nagyban beleszámítanak.
Én pedig büszke vagyok mert ezen két gyengepontunkból átlagon felüli teljesítményt értem el. Huhúú.
Az átlagom pedig asszem pont annyi amennyi az osztályátlag így én lehetnék a számtani közép, ha ilyeneket is akarnánk számolni.
Csók a családnak,
Sora
Gyűlöllek hitvány féreg, gyűlöllek te rongy
2008.01.22. 15:20 Eltévedt Kacsa
1 komment
A bejegyzés trackback címe:
https://littlesora.blog.hu/api/trackback/id/tr246309984
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
pető 2008.01.22. 17:52:03
kifejezetten érdekelne, ki vált ki belőled ilyen érzelmeket :)