Egy héten keresztül gyüjtöttem az infókat, eseményeket, érdekességeket és pletykákat hogy hazaérve Velencéről, egy frappánsan megfogalmazott kis bejegyzésbe sűríthessem az egészet. Azt hiszem természetszerű hogy mindent elfelejtettem.
Persze-persze itt vannak az emlékek. Kicsit kesze-kuszán. Még nem világos mi, melyik napon történt, meg hogy miért. De azért emlékszem a Gyiök-bemutatkozó estre. Mi más lettem volna mint buta? Emlékszem a vakura, az esti nemalvásokra, dopemanre és a haverokra ahogy tolták a dominót, kedvenc táborvezetőnkre aki számtalan dolog miatt üvöltötta le felváltva a mi- vagy a Laci fejét. Volt sírós, volt nevetős, szomorkás és depizgetős, társasági, nevetős, lubickolós, lángosozós, jégkásázós, pénzkunyerálós.
Tönkrement a levitt 5 pár cipőmböl három, ami nem is rossz arány. Több ruhával és cuccal jöttem haza mint amennyivel eljöttem. (És átellenőriztem mindent, Buksin kívül minden az enyém). Aludtam egyedül és nem egyedül. Volt szívküldi, ugráltam papírért, sorversenyeztem, irányítgattam a cuki picurkákat, kaptam cukipuszit, aludtam is időnként, hol egyedül hol meg nem. Lett egy férjem meg egy lányom, meg egy mostohalányom. Van két virslim és még a Nikiét is bekapom.
Rájöttem hogy olyan nincs hogy én bemegyek a vízbe és nem vizezem be a hajam, mert biztos akad majd olyan ember, aki úgy gondolja hogy mókás engemet bedönteni a vízbe.
Több mint négymillió forinttal tartozom a GyermekHáznak a kedvenc pólóm miatt. Plusz ehhez még adjuk hozzá a tábor alatt kimondott káromkodásokat. Majd egyszer kifizetem nekik. Amikor gazdag leszek.
Bókoltak nekem. Sokat, szépeket. Bár azt is megkaptam hogy buta vagyok és szerencsétlen de legalább szép. Meg azt is hogy hasonlítok Eva Longoriára, csak jobbak a formáim:P De nagyrészt tényleg szépeket mondtak. Vagy mi. Ésésésés..
Nem tudom mit írhatnék még. Bábeli nyelvzavar volt, mutogattunk, no nem csúnyákat, csak kedvesen. A csoport táncolt Backstreet Boys-ra meg ilyen finomságok. De akármit is írnék, ti úgysem értettek belőle túl sokat. Szóval szóljon ez a bejegyzés azoknak akik ott voltak.
Csók a családnak,
Sora
UI: Új szerelmem is van. Szépséghiba: 13 éves:( Nem vagyok se pedofil se türelmetlen. Sajnos. Szóval most azt várom hogy egy hónap alatt 3 évet öregedjen.
UI2: Zene a bejegyzéshez: Élvezzétek
Mit nekünk Babilon, a pokróc az pokróc
2007.07.22. 21:33 Eltévedt Kacsa
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://littlesora.blog.hu/api/trackback/id/tr266310072
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.