Beeing Bóbited

Az a helyzet hogy bizonyos esetekben bármennyire is tagadnánk, vagy nem fognánk fel. Mindennek van vége. Mert semmi sem tart örökké. Szinte meglepve konstatáltam hogy túléltem mindhárom vizsgámat, ezzel jelezve az iskola felé hogy nem rettenek meg, még ekkora bődületes baromságoktól sem, mint vizsgahét.
Szóval itt a vége, fussak el vele. Mert bizony nem leszek többé kilenecedikes. Nem lesz többé osztálytársam a Szaksz, ellenben keringenek pletykák egy új osztálytársról akit Szabó Dánielnek hívnak. Sőt egyszer még azt is rebesgették hogy orosz. Nyilván, ilyen névvel aztán pláne. Más kérdés hogy nem értem, az oroszok és a széles váll mennyiben kapcsolódik egymáshoz, de biztos csak buta vagyok. Így, az iskola végén volt könny, mosoly, hétvége. Most meg majd kezdődik az új, hét, új izgalmakkal. Munkával. Igazság szerint a francnak van kedve dolgozni menni, de majd lebegnek szemeim elött a dollárjelek (mint az illedelmesebb rajzfilmhősöknek), felveszem legkedvesebb mosolyomat és igyekszem eltitkolni abbél gondolataimat, hogy jelenleg akár a strandon is henyélhetnék. Gyilkos szunyogok ide vagy oda, mégiscsak csábító a lehetőség.
De nem baj. Náyr van nyár, száll a lepke, jön a monszun és mégiscsak partihegyek. Meg talán völgyek is. Alakul a Sziget is.

Jelenelg ennyit. Fáradt vagyok. Kórosan fáj a szemem. holnap hétfő és kelhetek pirkadatkor, a kakasokkal. Még hajat is kéne mosnom meg aludni. Egyébként nincs semmi bajom. Sőt, bár lehet meglepő, nem kenyerem az önsajnálat. Viszont nincs kedvem olvasni, bár szerváltam egy Szilvási Lajos könyvet. Ő írta az Egymás Szemében-t ami zseniális. Viszont szivesen olvasnék helyette Anita Blake-t mondjuk az elsőt. Ugyanis az, ami nálam van, az már túlságosan előrehaladott és az eleje jobban tetszik. Viszont nincs meg. Sajna. Talán a neten.
Éljenek a kalózkönyvek.

Csók a családnak,
Sora