Eszembe jutott. Elhatároztam és véghezvittem. Úgy tünik, megtanultam kezelni a szakadékokat. Most nem fáj, most így jó. Olyan gyönyörű volt hogy olyat se elképzelni se leírni nem lehet.
Lehet hogy egy kapcsolat többet ér ha meg kellett érte küzdeni. Vagy csak jobban fel tudjuk akkor becsülni az értékét. Hogy mennyit változtunk általa. Hogy mennyi mindent köszönhetünk neki és hányszor csalt mosolyt az arcunkra.
Még nem is tudom elmondani mire gondolok. Csak a kényszer van meg bennem hogy azt a rengeteg felgyülemlett érzést és emléket valahogy szavakba öntsem és elmondja másoknak, mi folyik. Valami nagyon különleges. Remélem. Nem lett vége, de más, új dolog sarjad belőle.
Azt hiszem, ha minden kapcsolatot leírunk egy mondattal, a miénkben most pontosvesszőt kell tennünk. Nem azért hogy felvágjunk vele: mi ezt is ismerjük. Hanem mert így helyes. Vége van valaminek. De van bennem egy homályos érzés, amit mélyről az sugallja, nem teljes még a mi történetünk.
A kérdés csak az, mivel folytatódik?
Azon a reggel olyan volt mint egy néma angyal...
2010.09.12. 21:32 Eltévedt Kacsa
Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://littlesora.blog.hu/api/trackback/id/tr586309713
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
