Egy egészen rövid időre azt hittem, nem érzek semmit azzal kapcsolatban hogy már túl vagyok a magyaron. Aztán amikor elpakoltam az irodalom és nyelvtan könyveimet a polcról és a szobám különböző pontjairól, majd bezacskóztam a kötelező olvasmányokat, rájöttem hogy de. Igenis érzek. Mert végre elkezdhetem halmozni vissza azokat a könyveket amiket ÉN akarok elolvasni és nem a Minisztérium akarja hogy elolvassam. Nem kell Oravecz szörnyű hopik könyvével foglalkoznom, ha van Szergej Jeszenyin kötetem is. Nem kell a szigeti veszedelmet tanulmányoznom, olvashatom végre a Molnár Ferenc drámáimat. Kezembe kerülhet végre az Utazás a koponyám körül, Örkény egypercesei, Coelho, Márai, és persze olyan könyvek is, amiket szemétnek is lehet minősíteni.
És amikor erre rájöttem, olyan boldogság töltött el, hogy azóta se tudok betelni vele.
Jupijáé!

Mindezekhez az, hogy a vizsgám úgy fejeződött be 'Azt hiszem ehhez nincs mit kérdezni'...Örömmel tölt el... Hát na. A természet vadvirága vagyok...:)