Beeing Bóbited

Szóval hát izé. Megint csalódtam, de nem negatívan, pozitívan. Azt hittem hogy rossz lett, nem lett igazam. Adná az ég hogy mindig ilyen legyen. Persze leírni azt nem tudom, annyira se mint Velencét, mert még annak se lenne értelme ha hülyeségeket sorolnék mert nem adná át. Meglátogatott utolsó este Szacharinom, megnézte az előadásunkat. Mondhatom, óriási siker volt, negatív kritikát oly sokat nem is kaptunk az egész társaság együttesen sem, hát még én. El is szálltam, annyi szépet meg jót mondtak, pláne hogy akadnak emberek akik azon hogy én képes vagyok kedves lenni elsírják magukat. A történet az így persze sarkított, viszont jól hangzott ilyen formában.
Így persze nem lett könnyebb semmi, mert megint csak halogatni fogom, még egy évig és azt hiszem még vagy hat évig. Sajnálom, nem vagyok elég racionális, érzelmi alapon meg ezek között úgyse tudok dönteni, marad hát minden a régiben, legalábbis azt hiszem. Mindenkinek az lesz a legjobb, többek között nekem is. Aztán majd ha 90 éves leszek, elmondhatom hogy elbasztam, oppárdon elrontottam az életem merthaakkornemúgycsinálommahíresésgazadaglennék. De emiatt ráérek majd akkor bánkódni ha eljutok odáig és nem üt el a villamos.
Ma este meg megyek TűztaTe-be a héten másodszor, mert hát miért ne, ünnepeljük meg hogy itthon vagyunk, csak mert azt már unjuk hogy azt ünnepeljük, nem vagyunk itthon. Még egy hétig ezt ünneplem orrba-szájba, aztán irány Róma, a későbbi történéséek még vita tárgyát képezik idebennt. Egyesek véleménye szerint ugyanis én tanköteles vagyok. Bloá
Erre most megpróbálok nem gondolni. MEgyek is lassan, mert ebből ti érteni úgyse értetek semmi, ellenben én igen, de végtére is ki más lenne a lényeg ha nem én?

Csók a családnak,
Sora