Beeing Bóbited

Az történt hogy már hivatalosan is ősz lett.
 No nem az a fajta ősz, amit én szeretek. Amikor megsárgulnak a levelek és lehullanak. Amikor lemegyünk Agárdra és végiggázolhatok a fenti Sétányon a térdig érő levelekben. Amikor gyűjthetek gesztenyét a Margit-szigeten. Amikor épp annyira van hideg hogy pulcsi már kelljen és picit kipirosítsa az arcomat a csípős szél, de ne fagyjak szét. Amikor egy picit süt a nap és jó dolog ülni egy padon és sütkérezni, annak ellenére hogy az korántsem melegít. Amikor esténként szép az ég. Amikor egyszerűen szeretek sétálgatni, majd séta után beülni egy teázóba, kávézóba, a szobámba egy bögrével. Amiko tanulhatok az erkélyen, vagy kiülhetek olvasni. Amikor még pont alhatok nyitott ablaknál, paplannal vagy vastag takaróval. Tudjátok...A Szép Ősz....
 No nem. Az ősz szépségeinek mondjak csak búcsút nyugodtan. Most Utálatos Ősz van. Amikor esik és átázik a cipőm. Amikor esőkabátot kell felvennem és úgy érzem magam mint egy "síelő gyerek" akinek a dal szerint nem kéne keseregnie de én mégis. Az az ősz, amikor hányok ha ki kell másznom az ágyból, mert az ablakon kinézve csak mocskot, sárt és haldokló angyalokat látok akiknek leszakadt a fél szárnya. Az az ősz amikor nincsen mosolygó ember az utcán, mindenki mogorva, csúnyán néz és mindenki utál mindenkit. Az az ősz amikor már két zoknit kell felvennem a lakásban mert fázom. Az az ősz amikor fázom az alatt az 5 másodperc alatt amíg leveszem a pizsomám és felveszem a rendes ruhám. Az az ősz, amikor már szeptemberben elővettük a Táncoló Hópelyhek teát...Hátha attól jobb kedvem lesz.

 Világundor. Súlyos világundor. Az ősz egyetlen jó oldalára Zsófic világított rá. Sálszezon van. (+ ing) Más kérdés hogy nyáron is 5 sállal mentem táborba.^^ Ez persze nem is tudom mit bizonyít pontosan.
 És már reggel elrontották a napom. Fél nyolckor valaki felhívott. Épp a százhuszas felé mentem. Bele 'igen'-eztem, de semmi válasz... Pedig egészen megörültem neki hogy akad ember aki hajnali fél nyolckor rám gondol. Mi sem természetesebb: tévedtem. Azóta sem tudom, ki volt a zargató.
 Ami meg pláne bosszantó(hihi, új kedvenc szó) hogy teljesen mindegy mit csinálok a hajammal, mon djuk megfésülöm -e mert mire beérek erőfeszítéseimnek egy cseppje sem tükröződik az ábrázatomon.
 Este nem tudok elaludni, reggel nem tudok felébredni. Az órák nem tudnak érdekelni. Nem akarok unatkozni délután. Nem akarok elmenni itthonról. Nem akarok hazajönni. Nem akarok felöltözni. Nem akarok elindulni reggel. Nem akarok enni, inni, anyagcserét folytatni. Nincs WC papír a suliban (az elit gimiben nincs rá pénz!) Fázik a kezem és az orrom is. Meg vagyok fázva egy hónapja lassan. Akadozik a hangom, mint a régi bakelit. Utálom a gyógyteát.  És igen, mindennel bajom van jelenleg.
 Viszont ami a legjobban idegesít, bosszant és fizikai undort okoz számomra ezzel az egész ősz-mizériával kapcsolatban az a kabát. Undorító ruhadarab minden formájában. El kéne égettetni az összeset és betiltani a viselését. Ha gazdag leszek, ősszel valami mediterrán országba megyek, a telet pedig végig síelem és szánkózom. De most szegény vagyok és kicsi és egyedül és csak azt tudom hogy sikítva toporzékolok reggelente hogy nem akarok kabááátot. De ez, ennyi idősen talán már nem járja...
Kétségbe vagyok esve....

Csak hogy valami félig vicces is legyen a blogban:
Anci ül a gépem elött: Mit jelent ha tök fehér a Mozzilla?
Én: A mennybe jutsz
Anci: És ha már ott vagyok mit csináljak?
Én: Látsz valmai sötéte?
Anci: Nem
Én: Akkor Isten-pajtás nincs ott. Várj egy kicsit.

Csók a családnak,
Sora

UI:És hogy ne csak vicces és szomorú hanem bölcs is legyek: R betűs hónapokban nem szabad a kőre ülni!