"Felkelsz, és arcodra egy mosolyt festesz,
ez is kell a mindennapos jelmezedhez,
milyen szép vagy...
Újra játszol, újra élsz,
magányodról nem beszélsz,
hangok hívnak, visszatérsz,
nem szeretsz és nem remélsz...
Ugye nem félsz??".
Per pillanat, ígytúl a héten és hónapban jópár dolgon, emberen, beszélgetésen, zökkenőn és szépségen, így negyed ötkor itthon, nem tudok értelmesebbet vagy szebbet írni. Esetleg csak nem akarok. Fifty-fifty azthiszem. Jobb is ha nem, inkább aludni kéne. Bár hulla vagyok, agyilag, szellemileg, fizikailag meg mindenéle szinten, mégsincs kedvem aludni. Mert foglalkoztat ez, meg az, fene a nagy gondolatokba. Nem kellenek nekem. Szeretnék amőba lenni, állábakkal, bekebelezéssel együtt, gondolkodás és értelem nélkül. Szép és egyszerű. Néha még az emo-vá válás gondolata is forog bennem. Legalább annyival előrébb lennék hogy ha jól körülnéznék a neten nem kellene semmiről vélemént alkotnom, megmondanák helyettem is az emo-szájtok. Persze most joggal állíthatja bárki hogy akkor én diszkriminálok és különbenis a fene a nagy jódolgomba, nem tudok semmit az életről (hmm, igaz, majd 80 év múlva talán tudni fogok egy s mást) meg miazhogyén rögtön elitélek valakit. De igen, elitélek, diszkriminálok és köcsög vagyok. Legalább vállalom.
Vicces, mert éppen nem rég határoztam el, hogy mostantól nem gondolok rá, mit csináltam tegnap, a múlt héten vagy akármikor. Hanem csak élem tovább a kis életemet. Mindössze annyit teszek ha valamit utólag megbánok, vagy gáznak tartok hogy előveszek egy füzetet, lejegyzem és majd 80 évesen előveszem, elolvasom és egy év alatt kilelkiismeretfurdalom magam, majd élek tovább. Bár, ki tudja. Esélyes hogy nem is élek addig, meg hát amúgy is, egyszerűbb rágni magam, mint azt mondani hogy leszarom. Szóval végülis az énkurvaanyámat. Bocsi anyu. ^^
Az meg a másik, ami aztán rám is valal hogy nekem sose kell az egyszerű, a tökéletes, vagy a jónak tünő. Nekem mindig az kell, ami problémás, nehézkes vagy csak abszolute nem logikus. Talán csak úgy érzem jól magam ha semmi sem tünik tökéletesnek. Mert ez így poén. Ahelyett hogy választanám az egyszerűt, ésszerűt és tökéletest. Biztos direkt bonyolítani akarom az életem. És ezzel most leginkább emberekre gondolok, közülük is csak párra. Meg még más dolgokra. Aki tudja, az örüljön, aki nem az meg hülyén hal meg. Valakinek azt is kell.
Bár nem akartam írni és rövid bejegyzésre készültem, elég sokat írtam, elég kuszán, elég érdekesen. De ha egy icipicit is gondolatébresztő vagyok, így hajnalban, akkor boldog leszek. Most pedig alszom mert holnap takarítok.
Csók a családnak,
Sora
