Beeing Bóbited

A mai napnak annyi frappáns és mindenki számára örök igazságkén szolgáló tanulsága volt, hogy kénytelen vagyok bepötyögni ide. Pedig finoman szólva nincs kedvem hozzá. De vagy ez, vagy a kolloid rendszerek.

Régóta nem történt velem olyan, hogy a "mi volt a hétvégén?"-re a válasz: "Leginkább semmi". Össze is szégyelltem magam rendesen. Persze jött az elhatározás hogy na majd a jövő hétvégén. Persze kérdéses hogy a próba; előadás; színháznézés; Momentán közé hogy ékelem be a tanulást és a bulizást (a levegővételről és egyéb -állítólag- létszükségletű dolgokról nem is beszélve) de mivel ügyes és kreatív (no meg leginkább hiszékeny) kislány vagyok, továbbra is bízom a Husvéti Nyusziban, a Télapóban, a Jóindulatú tanárokban és az osztódásra való képességemben. Tehát majd megoldom valahogy.

Ma, megvolt életem utolsó latin órája. Annak ellenére hogy teljes szívemből sosem szerettem eme tantárgyat, valahol mélyen sajnálom hogy vége és nem lesz több kínzó óra, amire tnaulni kell, és ahol esetenként érdekes dolgok is előkerülnek, mint például a "mi történik a Vesta szüzekkel ha ellaszik a láng?". Szóval annak ellenére hogy magának a latin nyelv tanulásának hasznosságát még sosem voltam képes belátni, azt is be kell vallanom hogy voltak rettentő jó részei is.
Mindazonáltal már biztos hogy nincs több szótárazás, Horatius fordítás, krumplihámozás, OMSTMUSTISNT, "reszídite"...
Titkon azt hiszem szerettem. Szóval most mondhatnám hogy lezárult egy korszak,mert végülis igen, de azért sírni nem fogok érte. Egy cseppet keserédes a helyzet, no de az élet mégiscsak szép. Régóta vártam a pillanatot, mert hát latinból, valljuk be, borzalmasan buta voltam. Meg még leszek is.

Este pedig elcaplattam színházba, az úton végig attól szorongva, hogy vajon ez most milyen lesz, illetve nem lett volna -e hasznosabb ha otthon maradok tanulni. Végül rájöttem hogy minden bizonnyal sokkal, de sokkal haszontalanabb lett volna. Mert hogy sok mindent csináltam volna, az biztos. De hogy ebbe a tanulás nem tartozott volna bele, az is.
Össztánc. Kissé fanyalogva ültem be, tekintve hogy szöveg semmi, de sok zene, kevés történés/történet, és sok tánc. Még nem döntöttem el, csalódtam -e. (Akár pozitívan, akár negatívan) Ám amikor feltünt Oberfrank Pál a színpadon, máris megjött a kedvem a dologhoz. Elég legyen annyi, hogy hát..OBERFRANK PÁÁÁL... Értelmesebbet így a holnaphoz közeledve nem tudok kinyögni. Majd. Talán. Egyszer. Holnap? Nemtudom.

Mindenesetre holnap Kémia TZ... Most sírjak vagy nevessek?

Csók a családnak,
Sora

UI: Észrevettétek már, milyen szeszélyesek is a cipők? Egy topánka, ami egy évig halál kényelmes volt, jó barátságot ápolok vele, szeretem, tisztelem és megbecsülöm, egyszercsak, egyik napról a másikra úgy dönt, hogy feltöri a lábam. Most fáj. De nem tol ki velem. Holnap ezt veszem fel!!