Ma kisérletet tettünk rá, hogy felírjunk a táblára egy nyamvadt felkiáltójelet. Sajna nem ment. Pedig a kreatív team(Meszter és jómagam) összeült hogy kiötöljön valami furfangos megoldást egy felkiáltójel cseles, játékos, rajzos, nem túl feltünő ábrázolására. Hosszan mérlegelés és tanakodás után(beletelt majdnem az egész Föci órába) végülis megihletett minket az óra témája. Aztán a felkiáltójel a tábláról elmaradt. Bokros teendőink nem engedték hogy felrajzoljuk. Meg amúgy is. Minek, ha az ember kreativitását és gondosan koordinált munkáját úgyis agyoncsapja valamelyik tanár kegyetlen keze, ami mellesleg szivacsba torkollik. Egyébként a felkiáltójel azért ennyire fontos (már már presztízs kérdés) mert hát az úgy van, hogy a szemét, nyári szünet váró diákok minden évben, rémesen kreatívan felírják a táblára hogy VAKÁCIÓ. Nálunk divat (Csak hogy elöbb kezdhessük a reménykedést afelé, az idei évet is túl fogjuk élni) hogy azt írjuk fel: VAKÁCIÓ! Szóval ezért ez az egész felkiáltójel-mizéria. Mielött pedig valaki hossza és keserves óbégatásba kezdene, hogy miazamódi itt hogy nálunk már 8 nap múlva befejeződik az iskola, tájékoztatnám az illetőt pár dologról. Ad1 nyolc tanítási nap. A mai napot nem beleszámítva ez jövő péntekre jön ki. Ad2 utána lévő héten csak azért nem megyünk iskolába mert Vizsgahét lesz. Bárkivel szivesen cserélek. Egyébként vizsgáim végeztével, egy óriási bulival kivánom megünnepelni az evolúció ezen magasabb fokát. Következő napon felkelek fél hétkor és szépen elszambázok dolgozni. Az élet szép.
Ma egyébként, hazafele térve, leszálltam a 20-asról és éppen elkezdtem gondolkozni, hol is menjek át az utcán. Ugyanis egy, általában nem től, de azért forgalmas úton kell szerencsésen átkelnem hogy hazajussak. Két alternatíva közül választhatok. Átmegyek a buszmegállónál, zebra nélkül és megspórolok öreg, viszeres és kéklő lábaimnak pár métert. (általában ezt teszem) Vagy elcaplatok szépen a zebráig(ahol egyébként nincsen lámpa) és törvénytisztelő állampolgár-növendékként átsétálok a zebrán. Ezúttal, az átlagosnál nagyobb forgalom miatt, röviud ideig tépelődve álldogáltam a buszmegállónál, arra gondolva, hátha valaki megáll. Nem tették. Így aztán elcmásztam a zebráig és az elöttem elhaladó másodpercenkénti 2 autó radaros követésétől sajgó nyakkal vártam hogy valaki átengedjen. Mit ne mondjak, naiv voltam. Máskor megspórolok egy kört magamnak és rögtön szabálytalkanul vágok neki az útnak, elvégre az autósokat az aszfaltra festett zebra legalább annyira zavarja mint engem a villámlás alvás közben. (segítek megfejteni a hasonlatot. Jelentése: semennyire. Csak a gyengébbek kedvéért) Nah mindegy. Legalább elmonbdhatom magamról hogy ma is tanultam valamit.
Ha csak képletesen is. A délután ugyanis kisérletet tettem a valóságos, elvileg hasznot hozó tanulásra is. Már csak azon okok miatt, hogy holnap 3 TZ-t kapok kézhez. Mármint hogy megírjam, nem hogy sírjak felette. Szóval próbáltam a teraszon, a szobámban, Anyu szobájában, a nappaliban. Ülve, fekve, félig fekve. Franciát és bioszt és fizikát. Nem ment. Háromnegyed órán keresztül keményen próbálkoztam (ezúttal tényleg!) de egyszerűen semmire nem emlékszem. Hiába volt minden. Nem ment. Egy betű nem sok, annyit sem fogtam fel az egészből. Így rájöttem hogy az istenek arra kárhoztattak hogy ezt a 9-es évet -csak hogy újra éljek a hasonlattal és klasszikussá váló mondatot idézzek- istenesen elkúrjam. Remélem édesanyám belátó lesz. Elvégre én okos is vagyok nem csak szép és majd még tanulok jövőre, mert hátha akkor nem lesz ellenem az Olympuson ülő teljes istensereg. Majd áldozok nekik valami bárányt. Esetleg macskát. De a macskának még van pár húzása.
Csók a családnak,
Sora
