Reggel, felkelve, elhatároztam hogy a mai napom (is) a semmittevés jegyében fog telni. Gépezem, eszem, hízok és olvasok... Egészen jól haladt a napom, már majdnem elsüllyedtem a kis melankóliámban meg önsajnálatomban, amikor jött egy telefon. By Mcload. Miszerint ők bizony Esztergomban vannak és odamegy Tomi meg Meko, hát nincs -e kedvem leugrani és találkozni Vele. Mármint Tomival természetesen. Már hogyne lett volna kedvem, ilyesmihez mindig. De hát, gondoltam, úgysem enged el féltő édesanyám. S sajnos meg is értettem volna. Azért átmentem édesanyámhoz hogy hogy is van ez, elvégre egy kérdés még nem fáj senkinek.  Azthiszem én voltam a legjobban megdöbbenve mikor közölte hogy "Hát jól van, menjél". Most persze mindenki azt gondolja hogy micsoda mázlista vagyok, meg amúgyis mit kesergek... Szóval folytatom. Villámgyorsan elkészültem, mentem ki az állomásra. Lófráltam, hogy hol lehet jegyet venni(mint kiderült, sehol ugyanis hétvége van.) Fél órát vártam a vonatállomáson, hát egyszercsak nyafog a telefon. Drága Manóm hívott hogy bizony addig kellett Mekora várni, amíg a vége az lett a dolognak hogy le fogják késni a vonatot. Sehogy sem érik el mostmár és ő nagyon sajnálja.

Én is... Ugyhogy fogtam magam és hazajöttem.

Tiszta szerencse hogy lassan megszokom hogy semmi sem jön össze mostanság. Legalább nem érnek túl nagy csalódások... De azért ez most szar volt. Szerencse hogy még nem éltem magam teljesen bele hogy találkozom Manómmal. Akkor lenne most nagy sírás, rívás meg fogaknak csikorgatása.... 

Még az MSN se megy...

Hujj de virágos jókedvem van...