Összességében elég érdekes volt a napom. Azt hittük jön Teó, nem jött. Sajnáltuk igazán. Így holnapig várnunk kell hogy körünkben üdvözöljük. Ellenben a 10-be és az évfolyamra megérkeztek az Újak. A tizedikest nem láttam, ellenben az évfolyamtársamat igen. Akkor is, ha csak egy pillanatra. De mit is számít ez, elvégre az új osztálytársai, vagyis az A-sok azért hordták az infót mint szorgos kis méhecske a virágport. Sok mindent megtudtunk róla és ezzel együtt kibontakozott hogy az a lány(ti. Lilla)-->(mert neve is van ám) elég..öhm hát érdekes személyiség.
Holnap viszont érkezik Teodóra akit már-már fojtó kiváncsisággal vár az egész osztály. Persze nem állítom hogy ez a kiváncsiság pozitív. Nem szeretek hazudni, még füllenteni sem, pláne nem ilyen állatira nyilvánvaló dolgokról. Szóval várjuk, maradjunk ennyiben. A magam részről, fix hogy nem megyek hozzá oda beszélgetni. Azért nem gáncsolom el reggel. Talán.
Ezen kívül jó fej volt velem a Heltai. Minden bizonnyal próbál kárpótolni. Nem megy. Ugyanis mint ofő nem nagyon vele problémám, alapvetően jó. Vagy a Szeghőnél jobb. De mint magyar tanár. Nah inkább tereljük a témát mert szeretném kerülni a vulgáris elemeket ma.
Az imént megszereztem Szabó Eszter CD-jét. Nem is rossz egyébként. na jó, nem az én stílusom, de azért jó, főleg mert imádom a hangját és nem csöpög belőle a nyál. Azért lesz ez még jobb is szerintem. De alakul. Ez azért tetszett:
"Ez nem a valóság
De úgysem hiszem el ha látom
Mert a tegnap az enyém volt,
És a holnapot is csak érted várom"
Jah és láttam ma, élőben is Zsófit. Vagyis oly sokszor emlegetett Zsóficát, kedvenc olvasómat. Aki mellesleg szőke. Vagyis jelenleg. Persze megtudtuk hogy a lila teljesen természetes hajszín, ellenben a szőke? Hát ki látott már ilyet...Szőke ember? Pfuj pfuj. Valóban furcsa. Néha mikor megláttam nem tudtam hirtelen ki az. De a fura nem a szar szinonímája. Ellenben, mint már többször is közöltem, az aranyos nálam gyakran a jó szinonímája vagy mindenképpen pozitív fogalom, remélem ezt te is tudatosítod magadban. Köszi:D Egyébként szerintem Jó...A többiek meg úgysem érdekesek;)
Megjegyzés: Köszönöm hogy idéztél blogodban, óó nagy Lethe!
És kötelességemnek érzem megemlíteni, mindezen érdekes és mindenki számára érthető, központi események ellenére hogy megállapítom, kicsit talán el voltam ma varázsolva. Persze erről nem én tehetek hanem valaki más. De azért igyekeztem türtőztetni magam és nem 5 percenként nézegetni a telefonom(hanem 6) Na jó, nem tudom sikerült -e normalizálódnom. Nem tudom holnap sikerül -e. Nem tudok egy csomó mindent, csak azt hogy már most kezdem érezni azt a kis mardosó érzést. Ami azt jelenti hogy valakinek a keze hiányzik az enyém közepéből.
Manókám, remélem olvasod ezt és remélem mosolyogsz. A többiek meg remélem nem haragszanak hogy minden bejegyzésemben előkerül a kis Drága... De sajnos ez van.
Azt hiszem, hiába írtam le a fenti sok sok marhaságot ha közben nem említem meg hogy valójában egész nap, minden mozdulat, mondat, pislogás és mosoly között gondoltam Rád kb. Na jó, valljuk be őszintén hogy egy szentimentélis idióta vagyok és a fenti pár sor csak úgy csöpög. De mindegy mostmár. Ez van, ezt kell szeretni:)
Szép jó éjszakát mindenkinek. Álmodjatok szépeket és ne feledjétek :
"Nem az élet tehet róla ha nem veszed észre milyen szép;)"